Siloról

Silo egy olyan spirituális vezető, aki ezekben a zűrzavaros, erőszakos és reménytelen időkben tűnt fel. Üzenete egyszerű és ugyanakkor mély is. Életműve túllép minden határon, és követői megtalálhatók az 5 kontinens legkülönbözobb kultúráiban.

Silo nyilvános szereplése 1969-ben kezdődött két alapvető fontosságú eseménnyel: egy Silo Punta de Vacasbanmaroknyi ember előtt elmondott beszéddel május 4-én az Andok hegyláncai között az argentín – chilei határon, egy Punta de Vacas nevű kis faluban – A szenvedés gyógyítása címmel, ahol A belső tekintet c. könyvet is írta, mely 1972-ben jelent meg. A beszéd és a könyv tanításának sarokköveit alkotják. A beszédben javaslatot tesz a szenvedés gyökerének kérdésében: „A benned és a többiekben lévő, illetve a környezetedben található erőszakot csak a belső hit és belátás révén tudod legyőzni…” míg A belső tekintetben kifejti, hogy mi az élet valódi értelme: „Itt arról szólunk, hogyan lehet az értelemürességet értelemmé és teljességgé változtatni. Itt öröm lakozik; a test, a természet, az emberiség és a szellem szeretete. Itt elvetjük az áldozatokat, a bűntudatot és a túlvilággal való fenyegetőzéseket. Itt nem állítjuk szembe egymással az evilágit és az örökkévalót. Itt a belső felismerésről szólunk, melyhez mindenki eljut, aki gondosan elmélkedik, alázatosan keresve.”

Silo előadásokat, konferenciákat tartott, tömeges találkozókon vett részt, ahol kifejtette nézőpontját és tanításait emberek százezreinek Mexikótól Mumbaig, Párizstól Moszkváig, Manilától Koppenhágáig; Srí Lankán és Nápolyban, New Yorkban és Quitóban. A világon mindenhol csatlakoznak emberek az általa felkínált reményhez, a változás lehetőségéhez, a bizonyossághoz, hogy az emberi lény képes egyszer s mindenkorra valódi emberi lénnyé válni, maga mögött hagyva a szenvedés, a nihilizmus, az erőszak történelem előtti korszakát: „…De mindennek ellenére… mindennek ellenére… mindezen szerencsétlen feltételek ellenére valami, ami halk, akár egy távoli hang, finom, akár a hajnali szellő, valami gyengéden utat nyit magának az emberi lény bensőjében.”

Silo ezen túlmenően egy új áramlat ihletője is, melyet Egyetemes Humanizmusnak neveznek, egy gondolkodási irányzaté, mely egyszerre sokféle és összetartó, mely szembeszáll a megkülönböztetéssel, a fanatizmussal, a kizsákmányolással és az erőszakkal. Ennek az áramlatnak a része volt a Magyarországon is hosszú ideig aktív Humanista Mozgalom, mely napjainkban más formában működik tovább.

2002-ben született meg Silo Üzenete, az ugyanezen címet viselő könyv köré szerveződve. A könyv három részbol áll: A könyv, ami A belső tekintet; A tapasztalat, mely 8 ceremóniából áll, melyek képesek spirituális inspirációt és pozitív változásokat eredményezni a mindennapi életben; és Az út, mely meditációs témákat, javaslatokat tartalmaz a személyes, személyek közötti és társadalmi élethez kapcsolódóan. Rövid időn belül ezen szellemi vezető, az Andok bölcse – ahogy nevezték – követői elkezdtek közösségeket létrehozni, hogy Silo Üzenete eljusson a Föld minden sarkába.

Reklámok

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. csak az olvassa szerint:

    Nekem nagy élmény volt, hogy ezt most elolvashattam. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s