Rövid gyakorlat: kérés és meditáció

Mivel ma ünnepelünk, és bizonyos ünnepeken az emberek megajándékozzák egymást, szeretnék ajándékot adni nektek. De természetesen rajtatok múlik, hogy elfogadjátok-e. Tulajdonképpen a legegyszerűbb és leggyakorlatiasabb javaslat lesz ez, amit csak adhatok. Majdhogynem olyan, mint egy ételrecept, de bízom benne, hogy túl fogtok látni a szavak egyszerű jelentésén.

Bármikor napközben vagy az éjszaka folyamán vegyél egy mély levegőt és képzeld el, hogy ezt a levegőt a szívedbe juttatod. Azután kérj erősen a magad és a szeretteid számára. Kérd erősen, hogy túllépj azon, ami ellentmondást okoz; kérd, hogy az életed egységes legyen. Ne tartson hosszú ideig ez a kis ima, ez a rövid kérés, mert elég, ha egy röpke pillanatra megszakítod azt, ami az életedben történik, hogy megteremtsd ezt a kapcsolatot a bensőddel, hogy tisztaságot teremts az érzéseidben és gondolataidban.

Hátrahagyni az ellentmondást nem más, mint legyőzni a gyűlöletet, a neheztelést, a bosszúvágyat. Hátrahagyni az ellentmondást annyit tesz, mint táplálni a vágyat a másokkal és magunkkal való megbékélésre. Hátrahagyni az ellentmondást azt jelenti, hogy megbocsátunk és kétszeresen teszünk jóvá minden rosszat, amit másoknak okoztunk.

Ez a megfelelő hozzáállás, melyet gyakorolnunk kell. Így az idő múlásával meg fogod érteni, hogy a legfontosabb az, hogy elérjük a belső egységgel teli életet, ami akkor fog gyümölcsöt hozni, amikor az, amit gondolsz, amit érzel és amit teszel egy irányba halad. Az élet belső egységének köszönhetően fejlődik, az ellentmondás következtében pedig felbomlik. Ezen kívül pedig amit teszel, nem marad meg pusztán benned, hanem másokat is érint. Ezért amikor segítesz másoknak legyőzni a fájdalmat és szenvedést, az életed fejlődni fog, és hozzájárulsz a világ fejlődéséhez. És fordítva: ha növeled másokban a szenvedést, a saját életedben is felbomlást okozol, és mérgezed a világot. És hogy kinek kellene segítened? Először is azoknak, akik a legközelebb állnak hozzád, de a tetteid nem fognak véget érni náluk.

A tanulás nem ér véget ezzel a „recepttel”, inkább ezzel kezdődik. A „recept” azt mondja, hogy kérned kell, de kitől kérj? Attól függően, hogy miben hiszel, lehet ez a te belső istened, a vezetőd vagy egy olyan kép, ami inspirációt és vigaszt nyújt. Végül is, ha nincs kitől kérned, akkor adnod sem lesz kinek, és így az ajándékom értéktelen lesz a számodra.

Később majd megfontolhatod, amit az Üzenet a Könyvben, az Útban és a Tapasztalatban fejt ki. Akkor majd igaz társakra lelhetsz, akikkel új életet kezdhetsz.

Ez az egyszerű kérés egy meditációt is tartalmaz, mely a saját életünk felé irányul. Ez a kérés és meditáció egyre nagyobb erőre tesz szert, és így képesek leszünk átalakítani a mindennapi élethelyzeteket.

Tovább haladva ezen az úton egy nap talán felfogsz egy jelet, egy jelet, amely néha zavarosan, néha pedig bizonyossággal jelenik meg. Egy jelet, ami olyan, mint egy finom jelzés, de ami az ember életének ritka pillanataiban szent tűzként lángol fel, és szerelmesek elragadtatásának, művészek inspirációjának és misztikusok eksztázisának ad életet. Fontos megjegyezni, hogy a vallások csakúgy, mint a műalkotások és az élet nagyszerű inspirációi mind ebből születnek. Ezek mind különböző megjelenési formái ennek a jelnek, de semmi okunk azt hinni, hogy ezek a formák hűen visszaadják azt a világot, melyet megjelenítenek. Ez a jel a tudatodban olyasvalaminek a képpé alakítása, ami nem képi. Ez a kapcsolat az emberi tudat mélységével, egy kifürkészhetetlen mélységgel, ahol a tér végtelen és az idő örök.

A történelem bizonyos pillanataiban felhangzik egy kiáltás, emberek és népek szívet tépő kérése. Aztán a mélységből egy jel érkezik. Bárcsak sikerülne most ezt a jelet jósággal közvetíteni, bárcsak megjelenne, hogy legyőzze a fájdalmat és szenvedést – mert emögött a jel mögött egy nagy változás szele fúj.

Mikor sok évvel ezelőtt bejelentettük a rendszer bukását, sokan kigúnyoltak, mert számukra ez lehetetlennek tűnt. A világ egyik fele, egy megrendíthetetlennek tartott rendszer fele összeomlott.

0019

Fotó: Emiliano Granatelli Agni

De ennek a világnak a leomlása erőszak nélkül történt és megmutatta az emberekben létező jót. Sőt, mielőtt letűnt volna, ez a világ hajlott a leszerelésre, és elkezdődött egy komoly munka a béke irányában. És semmiféle apokalipszis nem volt. A bolygó egyik felén a rendszer összeomlott, és az embereknek a gazdasági nehézségeken és a struktúrák újraszervezésén kívül mást nem kellett elszenvedniük, nem voltak tragédiák, nem volt üldöztetés, sem népirtás. Hogy fog történni a világ másik felének összeomlása? Bárcsak sikerülne a választ az emberek jajkiáltására jósággal közvetíteni, és arra irányítani, hogy legyőzze a fájdalmat és szenvedést.

Mint emberi lények nem vagyunk függetlenek a világ sorsától. Irányítsuk az életünket a belső egység felé, az ellentmondások átlépése felé, a bennünk és embertársainkban lévő fájdalom és a szenvedés legyőzésére, akárhol is cselekszünk.

Fejlődjön az életünk a fájdalom és a szenvedés legyőzésével. Haladjon előre az életünk azáltal, hogy segítünk mások életének fejlődésében.

Részlet Silo beszédéből. A tapasztalat napjai. (A dél-amerikai csarnok felavatása.)
La Reja, Argentína, 2005. május 7.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Új életet kezdeni?

  1. Az ellentmondásos és egységes cselekedetek alkotják az élet alapvető építményét. Abban a pillanatban, amikor szembesülsz velük, nem szabad tévedned, mert ha megteszed, azzal jövődnek ártasz, és visszafelé tereled életed sodrát… Azután hogyan keveredsz majd ki a szenvedésből?

  2. Jelen pillanatban azonban a helyzet az, hogy már számos ellentmondásos cselekedetet halmoztál fel. De ha az alapoktól kezdve minden hamis, mit lehet még tenni? Szétszedni életedet, hogy aztán mindent újrakezdjél? Engedd meg, hogy azt mondjam: nem hiszem, hogy egész építményed hamis lenne. Következésképpen felejtsd el e drasztikus gondolatokat, melyek nagyobb bajokat okozhatnak neked, mint amiktől ma szenvedsz.

  3. Az új élet nem a korábbi “bűnök” szétrombolásával teremthető meg, hanem azok felismerésével. Fontos, hogy a jövőben világosak legyenek előtted ezen tévedések kellemetlen következményei.0124

Fotó: Rafael Edwards

  1. Élet akkor kezdődik, amikor szaporodni kezdenek az egységes cselekedetek, hogy kiválóságukkal kiegyenlítsék a korábbi erőviszonyokat, és végül túlsúlyba kerüljenek.
  2. Fontos, hogy ezt világosan megértsd: nem állsz háborúban önmagaddal. Elkezdesz barátként bánni önmagaddal, mint olyan valakivel, akivel ki kell békülnöd, miután maga az élet és a tudatlanság eltávolított titeket egymástól.
  3. A megbékéléshez szükséged lesz egy első elhatározásra, miután megértetted korábbi ellentmondásaidat. Ezután egy újabb döntés kell arról, hogy le akarod győzni ellentmondásaidat. Végül azt az elhatározást hozod, hogy egységes cselekedetekből építed fel életed, elutasítva az olyan dolgokat, melyek eddig annyi bajt hoztak fejedre.
  4. Valóban célszerű, hogy megvilágítsd múltadban és jelenlegi helyzetedben azokat az ellentmondásos cselekedeteket, melyek rabságban tartanak. Hogy felismerd ezeket, a belső erőszakkal és önbecsapás-érzettel járó szenvedésekre támaszkodj. Ezeknek világos jelei vannak.
  5. Nem azt mondom, hogy a múlt és a jelen kimerítő áttekintésével kell gyötörnöd magad. Csupán azt, hogy vedd figyelembe mindazt, ami kedvezőtlen irányba térítette utadat, és ami erős kötelékekkel tartott fogva. Ne hitegesd magad azzal, hogy ezek “megoldott problémák”. Nemhogy meg nem oldottad, kellőképpen meg sem értetted azt, amit még nem hoztál kapcsolatba egy új – a probléma hatását ellensúlyozó és legyőző – erővel.
  6. Mindezen javaslatok csupán akkor érdekesek, ha kész vagy létrehozni egy új tájat belső világodban. De ha csak magadra gondolsz, magadért semmit nem tehetsz. Ha előre akarsz haladni, egy nap fel kell ismerned, hogy küldetésed a téged körülvevő világ emberivé tétele.

Silo: Emberivé tenni a Földet

Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A szenvedés legyőzése 12 (nem) egyszerű lépésben

Ami a legfontosabb dolog az emberi életben, az az egység és az ellentmondás anyagaiból épül. Ez az a mély emlékezet, mely tovább viszi a létet minden látszólagos határon túlra, vagy amely ezen a mezsgyén megszünteti azt.

Az ellentmondás visszafelé fordítja az életet. Az élet növekvő folyásának e visszafordítását érzékeljük szenvedésnek. Emiatt a szenvedés az a jel, mely figyelmeztet annak szükségességére, hogy megváltoztassuk a szembeható erők irányát.

Minden ellentmondásos cselekedetnek, bármilyen oknál fogva követted is el, félreismerhetetlen belső erőszak és önbecsapás íze van. Nem az számít, milyen okból kifolyólag találtad magad ebben a helyzetben, sokkal lényegesebb az, hogyan alakítottad ki valóságodat, tájadat abban az adott pillanatban. Valami eltörött és megváltoztatta útirányod. Ez egy újabb törésre indított. Ilyen módon minden ellentmondásos cselekedet önmaga megismétléséhez vezethet éppúgy, ahogyan később minden egységet teremtő cselekedet is igyekszik újra megtörténni.

Fotó: Rafael Edwards

Hogy milyen íze van az egységes cselekedetnek? Ahhoz, hogy felismerd, a mély békére fogsz támaszkodni, amely gyengéd öröm kíséretében az önmagaddal való megegyezéshez vezet. E cselekedetnek a legteljesebb igazság a jellemzője, mert benne szoros barátságban egyesül a gondolat, az érzés és a világban végrehajtott cselekedet. Félreismerhetetlen az érvényes cselekedet, melyet ezerszer ismételnél, ha megannyi életet élnél is!

Íme, itt vannak az úgynevezett „Alapelvek”, melyek segíthetnek a belső egység keresésében:

1. A dolgok fejlődése ellen fordulni annyi, mint önmagunk ellen fordulni.

2. Amikor valamit egy cél felé erőltetsz, ellenkező eredményt érsz el.

3. Ne szállj szembe egy nagy erővel; vonulj vissza, amíg meg nem gyengül, és akkor haladj elszántan előre.

4. A dolgok akkor működnek jól, amikor együtt és nem egymástól elszigetelten haladnak.

5. Ha neked egyaránt megfelel a nappal és az éjszaka, a nyár és a tél, felülkerekedtél az ellentmondásokon.

6. Ha hajszolod az élvezeteket, a szenvedéshez láncolod magad. De amíg nem okozol kárt az egészségednek, élvezz gátlások nélkül, amikor arra alkalom nyílik.

7. Ha hajszolsz egy célt, leláncolod magad. Ha mindent úgy viszel véghez, mintha önmagában cél lenne, akkor felszabadítod magad.

8. Akkor szünteted meg konfliktusaidat, amikor legmélyebb gyökerükben érted meg őket, és nem amikor meg akarod őket oldani.

9. Amikor másoknak ártasz, leláncolod magad, de ha nem ártasz senkinek sem, szabadon tehetsz, amit akarsz.

10. Amikor úgy bánsz másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, felszabadítod magad.

11. Nem számít, melyik oldalra állítottak az események. Ami számít, az az, hogy megértsd: te nem választottad egyik oldalt sem.

12. Az ellentmondást valamint az egységet hordozó cselekedetek felhalmozódnak benned. Ha belső egységed cselekedeteit ismétled, akkor semmi sem állíthat meg téged.

(Részletek Silo Emberivé tenni a Földet c. könyvéből)

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

A belső folyamat gyengéd

“Ne harcolj a kényszereiddel, a korábbi viselkedésformáiddal! Ne harcolj ezzel a régi formával! Csak figyeld meg. Világítsd meg a tekinteteddel. Olyan, mint a Drakula, nem bírja a fényt. Amikor megvilágítod a tekinteteddel, minden kivilágosodik. A gond az, hogy az hiszed, egy ellenség él benned, és ez nem így van. Töredezettség van. Az egység hiánya van. Nem jó taktika harcolni, vagy az, hogy “megpróbáljuk” megváltoztatni. “Annyit harcoltam a sárkányokkal, hogy magam is sárkánnyá váltam”.

A belső folyamat gyengéd. A jövő emberi lénye gyengéd lesz. ”

SILO 1996

gyengedseg

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Amikor nincs kézzelfogható segítség

Az anyukám tavaly augusztus 3-án eltávozott. Másfél év betegség után. Mikor 2012 májusában megtudtuk, hogy agydaganata van, az életem egyik pillanatról a másikra megváltozott. Az lett a célom, hogy a lehető legtöbb szeretet kapja tőlem. Megróbálni visszadni valamit abból a mérhetetlen sok szeretből, amit tőle kaptam. Szerencsére nagyon jó kapcsolatunk volt, de a betegsége kapcsán csak még közelebb kerültünk egymáshoz. Az első kórházban töltött hetek során, az első műtétre várva, például sokat üldögéltünk a kórház kertjében a padon és beszélgettünk. Leginkább ő beszélt, a gyerekkoráról, iskolai éveiről, vagy csak épp néztük a felők között elsuhanó repülőket. Ezek talán a legszebb vele kapcsolatos emlékeim. Annyira közel voltunk egymáshoz, olyan sok szeretet volt jelen. Mennyire érdekes, hogy ez életünk legnehezebb helyzete, mégis talán a legszebb pillanatokat élhettük át!

Ebben a másfél évben igyekeztem mindenben a segítségére lenni és minden kérését teljesíteni, de én is nagyon sok segítséget kaptam. Nagyon nagy szükségem is volt a támogatásra, hiszen ez egy nagyon változó és bizonytalan helyzet volt. Ráádásul másfél éven keresztül, intenzíven. Anyu hol jobban volt, hol rosszabbul, és én tőle függtem. Ha jól volt, én is jól voltam, ha rosszul, én is rosszul. A legtöbbet segítséget talán azoktól a barátaimtól kaptam, akiket Silo Üzenete köré szerveződő közösségekből ismerek. Miért érdekes ez? Azért mert ebben a helyeztben (az Anyukám, akit a világon a legjobban szeretek, haldoklik) nincs kézzel foghagtó segítség. A külvilágban, a megszokott helyeken semmi segítséget nem találok. Innen csak az aggódás, a bizonytalanság és reménytelenség jut el hozzám. Azért is fontos, mert az én tapsztalataim is az Üzenetben leírtakhoz köthetők. Leginkább a Jólléthez, a Kéréshez és a Segítségnyújtáshoz. Mi sok Jóllét szertartást szerveztünk anyunak és nagyon sok barátunk „kért” is neki, hogy minden legyen jó. Mindig el is mondtam neki, hogy kik kérnek neki, hogy kik voltak ott a Jólléten. Fontos, hogy tudjon róla. Tudja, hogy nincs egyedül.

Sokáig azt reméltem, hogy a Jóllét segítségével Anyu leküzdi a betegséget. Próbáltam hinni, hogy csodát tehetünk és az orvosoknak nem lesz igazuk. A cél egyértelműen az volt, hogy Anyu meggyógyuljon, ő is ezt szerette volna. Egy idő után be kellett látnunk, hogy ez a remény nincs többé, a betegség fog győzni, de a Jóllét így is nagyon sokat segített. Például abban, hogy jobban legyen lelkileg és fizikailag is. Néha kétségbeesetten kértem barátaimat, hogy tartsuk szertartást Anyunak, mert már napok óta rosszul van. A rákövetkező napokon volt, hogy váratlanul jobban lett. Nehéz biztosan kijelenteni, hogy a szertartástól-e, de nem tudom, hogy mi mástól? Egyik napról a másikra elmúló fájdalmak vagy lelki válságok… Ahogy végig olvasom a jegyzeteimet, tényleg megdöbbent engem is. Én is sokat kaptam a Jóllétektől, Kérésektől. Sok belső erőt és reményt találtam általuk ebben a végtelen bizonytalan helyzetben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fénykép: Rafael Edwards

Bocsánat, hogy ennyit írok az Üzenetről. Félek, túl sok, de ez tette lehetővé számomra, hogy megkérdőjelezzem a Halált. Hogy azt érezzem, a halál az egyik legszebb dolog az életben. Az utolsó napokban Anyut a kórház hospice osztályán ápolták. Állandó felügyeletre volt szüksége. Minden nap felolvastam neki a Segítségnyújtás szertartás. Akkor este is erre készültem. Ültem az ágya mellett, ahogy mindig. Gondoltam ráhangolódok és csinálok egy relaxációt és egy Erő élményt, hogy nyugodt, jó hangultba kerüljek. Ahogy becsuktam a szemem és elkezdtem a relaxációt, szinte azonnal megjelent az Erő. Próbáltam folytatni, de egy pillanatban rájöttem, hogy a legtöbb, amit tehetek, ha engedem történni. Nagyon sok erő és egy lágy, de mély szeretet volt jelen. Egyszer csak boldogságot éreztem a szívemben és ez nagyon meglepett, hiszen nem volt rá semmi okom. Ebben az örömteli pillanatban egyszer csak egy gondolat jelent meg bennem: A Halál a legszebb dolog az életben. Valamiért azt éreztem, hogy legalább annyira szép és emberi esemény, mint a Születés. Ezután felolvastam neki a Segítségnyújtást. Aznap este széles mosollyal az arcomom mentem haza. Nagyon fura most ezt így leírni. Teljesen abszurd, hogy boldognak éreztem magam Anyukám halálos ágya mellett, és ha nem velem történt volna, valószínűleg el sem hinném. De így volt, és ezért nagyon halás vagyok. Hálás vagyok a barátaimnak, akik azokban a napokban minden nap Jóllétet szerveztek Anyunak és kértek neki. Tudom, hogy az ő Kéréseik tették lehetővé számomra, hogy amikor igazán szükségem volt rá, akkor csak be kellett csuknom a szemem és engednem, hogy a Jóllét hulláma magával ragadjon.

Azért is hálás vagyok, hogy volt lehetőségem és éltem is vele, hogy elmondjam Anyunak, mennyire szeretem. Hogy ő a világ legjobb és legszebb Anyukája. Nem lehett volna jobb nála senki és a köztünk lévő szereteten keresztül mindig kapcsolatban leszünk.

Hiányzik. Van, hogy most több mint egy évvel a távozása után is könny csordul a szemembe. Persze az első hetekben nehezebb volt, erős volt a hiányérzet. A legváratlanabb helyzetekben tört rám a fájdalom. Egyszer azonban valami más is volt. Miután csillapodott kicsit a mély szomorúság, valahogy furcsállani kezdtem. Volt valami furcsasa érzés mögötte és egyszer csak felismertem, hogy ez a fajdalom, amit érzek, ez a test hiányának fájdalma. Hihetetlen felismerésnek éltem meg. Azt érzetem, hogy minden vele kapcsolatos emlékem és érzelmem minden, nagyon erősen a testhez kapcsolódik. Ez a test pedig már nincs többé. Mégis azt érzem, hogy az, ami a legemberibb volt benne, és amitől a leginkább szeretni tudtam őt, annak semmi köze sincs a testhez. Így ezekben a ritka, örömteli és megnyugtató pillanatokban, amikor a bennem lévő jóval tudok kapcsolatba kerülni, még most is érezhetem a szeretetét. Talán ez a felismerés teszi lehetővé számomra, hogy ma, mikor eszembe jut a hiánya mellett örömöt és szeretet is tudok érezni.

Fülöp Attila

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Eljutni az értelem tapasztalatához

Nagyon mélyen mindannyiunkban ott van az értelem tapasztalata, ott van az, ami valójában van. De hogyan juthatunk el hozzá, és mit tehetünk azért, hogy kifejeződjön a világban.

Amikor megpróbálok kapcsolatba lépni vele, akkor ráébredek, hogy nagyon nehéz, ezért tudományos hozzáállást veszek fel, és megpróbálom megmagyarázni. De ez bennem él, és magába foglal, ott van benne, de nem a sajátom, a beszéd során elszökik tőlem és összezavarodom. Néha megtalálja a módját, hogy megmutatkozzon, és néha te felfogod, ekkor egy nagyszerű érzés kapcsol össze bennünket, és ez elég is nekünk. Tehát valami elkísér engem, és néz és megfigyel a szemeimen keresztül. Azt mondom, hogy ez a belső tekintet, a belső tekintet, ami már nem kapaszkodik a külső érzékekbe vagy a problémákba vagy az én-be, hanem saját magát nézi, és meglátja a visszatükröződését mindenben, amit megérint, és néha találkozik ugyanazzal, ami felőled néz.

Silo Üzenetében megtalálhatóak azok az eljárások, melyek segítségével kapcsolatba léphetünk ezzel a belső valósággal. Az Erővel való munka, a kérés és a köszönetmondás, az elmélkedés arról, hogy ki vagyok és hová tartok, az elmélkedés arról, hogy van-e értelem az életben vagy minden véget ér a halállal, lehetővé teszi, hogy felébresszem a belső tekintet, hogy felragyogjon, és az értelem fényével nézzen. A belső tekintet nem fedezi fel, hogy ki vagyok, hanem megfigyeli, hogy nem tudom; a belső tekintet nem szabadít meg a vágytól, hanem tudja, hogy a rabja vagyok; nem tudja, hogy mi fog történni a halálom után, de tudja, hogy meg fogok halni; nem a győzelem tekintete, hanem a kudarc tekintete. Nincsenek meg a válaszai, de a nyugalom felől figyel.

Miközben fejlesztem a tudat ezen új tekintetét, ezt a belsőbb tekintetet, amely nem keveredik össze az én-nel, hanem megfigyeli az én-t, újfajta tapasztalatok jelentkezhetnek, különleges tapasztalatok, melyek a tudat mélyebb tereiből származnak. Megindító és mindent felölelő tapasztalatok, melyek sokszor történnek velünk, de nem ismerjük fel azokat, mert a belső tekintet alszik vagy az én-nel azonosul.

Az értelem tapasztalata, melyet próbálunk megsejteni, nem csak a belső világban van, ott történik meg, de arra törekszik, hogy megnyilvánuljon és megvalósuljon a külvilágban. Az emberi cselekedet viszi el a belső világot a külvilágba, és így elviszi az értelem világából származó jelentéseket, de a szenvedést is elviszi, amennyiben a tudat az ellentmondás foglya.

dario-ergas

A megjelenítésnek köszönhető az, hogy a pszichikai energia töltései mozognak, melyek mozgatják a testet. A megjelenítés tere bizonyos részében elhelyezett megjelenítés az, ami beindítja a test cselekvését. Ezek a megjelenítések a tudat szintézisei, szintézisei mindannak, ami a belső világban történik, és létrehozzák az ábrándokat, melyek a testet a külvilág felé mozgatják. A tudat e szintézise tartalmazza képekké fordítva az egész pszichofizikai feszültségrendszert. Ezekben a feszültségrendszerekben megtalálhatóak az alapvető életösztönök is a félelmeinkkel együtt. Mindez megjelenítésekben összegződik, és ezek mozgatják a testet. De a feszültségrendszerek mellett lefordulnak a tudatban azok a jelek is, melyek a tudat azon részeiből származnak, melyek túl vannak a megjelenítésen; ezek nem megjeleníthető régiók, és ha a tudat megérinti ezeket, akkor ezek eredményezik a rendkívüli tapasztalatokat, melyeket megindultságként, teljes megértésként, örökkévalóságként fordítunk le.

Ezek olyan értelmek, melyek megjelenítésekben összegződnek a tudat számára, és egyre hajtják előre az emberi sorsot. Ezek az értelmek feltolulnak, hogy megnyilvánulhassanak a külvilágban.

De miről beszélünk, amikor a külvilágról beszélünk? A külvilág nem a dolgok világa, hanem alapvetően az emberek világa, a többi szándék, a többi ember belső világának kivetülése. Ezért, amikor a tudat-világ struktúráról beszélünk, akkor a többi tudattal alkotott struktúráról van szó, mely tudatok rajtam kívül vannak, rajtam kívül vannak a teret illetően, de azok a tudatok is részei ennek a struktúrának, melyek az én időmön kívül vannak, mivel a korábbi generációk belső világának kivetüléséről is szó van. Amikor azt mondjuk, hogy a tudat a belső világot a külvilág felé viszi úgy, hogy módosítja azt, akkor az emberi világ átalakításáról beszélünk.

Tehát az Értelem olyan tapasztalat, melyhez a belső tekintet felébresztésén keresztül lehet eljutni, olyan tapasztalat, mely a bensőnkben, a tudat mélyén található; ez a tapasztalat túl van azon, ami megjeleníthető, és a tudat megjelenítéssé fordítja le azt; ez a megjelenítés olyan értelmekből tevődik össze, melyek a cselekvést a külvilág, a többi ember világa felé hajtják.

Kik a többi emberek? Az, ami emberi, a szabadság impulzusa, mely önmagát keresi, és ezért az anyagot, az életet, a tudatot, majd egy következő lépésben önmaga és az értelem tudatosságát. A belső tekintet lágyan felébred, megfigyel, és feltűnik a reggeli nap. Ki vagy te, ha nem ugyanaz a szabadság, mely elviszi az értelmet, a létezést a világba, az én világomba, mindenki világába. Bárcsak nem szakítaná meg az ellentmondás a cselekedetedet, sem az enyémet, hogy megnyilvánuljon az értelem a világunkban, és emberivé tegye azt.

Egy utolsó elmélkedés. Az evolúciós ugrás a tudatban akkor lesz lehetséges, ha igazolni tudjuk azt saját magunk és azon csoportok tapasztalatai alapján, akik ebbe az irányba tevékenykednek. Nem hiszem, hogy lesz erre lehetőségünk, ha ezt a keresést egyéni vagy elszigetelt feladatként fogjuk fel. Tudjuk, hogy az Erővel, a szellemi energiával való munka esetében – mely nagyon fontos tapasztalat mindehhez – nagyobb a töltés, amikor közösségben végezzük; tudjuk, hogy ezek a munkák szinkron jelenségeket (szinkronicitást) eredményeznek, melyek rengeteg embert inspirálnak, akik szintén részt vesznek a tapasztalatban, még ha nem is képzettek ebben a fajta meditációban. Másrészről a Föld emberivé tételének terve vagy egy Egyetemes emberi nemzet létrehozása olyan összetartó képek, melyek képesek irányt adni az egyéni cselekvésnek vagy bármely kultúra cselekvésének anélkül, hogy megzavarná az egyedi hiteket, és így lehetővé teszi, hogy újra megtaláljunk egy mély és egyetemes értelmet, amit kifejezhetünk a világban.

Előző rész

Részlet Dario Ergas “Az értelem tekintete” c. könyvének bemutatóján elhangzott előadásából

A Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjai, Attigliano, Olaszország, 2011. május 20.

La mirada del sentido

Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

Az illúzió, az objektív valóság és a semmi

Amikor az életem értelmét keresem, akkor különböző nehézségekkel találkozom.

Az első nehézség az, hogy nem igaz, hogy keresem az életem értelmét, az idő nagy részében azt tapasztalatom, hogy az életemnek van értelme. Nagyon nehéz azt keresni, amiről azt hisszük, hogy már megvan. Kétségtelen, hogy ebben a gyors változásokkal teli korszakban az események ledöntik a hiteinket, és ez olyan nagy szenvedést eredményez, hogy végül felismerjük, hogy teljesen elveszettek vagyunk, és az életünknek egyáltalán nincs értelme. Ezek a hideg vízzel teli vödrök, melyekkel az élet néha nyakon önt bennünket, a kudarcnak nevezett tapasztalatok. Összekeverjük az élet értelmét az ábrándjainkkal és a vágyainkkal. Amikor ezek az ábrándok kudarcot vallanak, akkor felébredünk az illúzióból, és tudatára ébredünk annak, hogy elveszettek vagyunk, valódi értelem nélkül. A kudarc lehetővé teszi a tudat számára, hogy egy pillanatra felszabaduljon az ábrándok börtönéből. A kudarc megtapasztalása nagyon fontos, amit nagyon nehéz magunkévá tenni. Mindannyian átélünk kudarcélményeket, de csak néhányan ismerik fel, és sokan elrejtik vagy tagadják azokat. Amikor elrejtjük vagy tagadjuk a kudarcainkat, akkor a neheztelés, a depresszió vagy a pánik állapotába esünk. A kudarc felismerése felébreszt bennünket abból az illúzióból, amely rabságban tartja a tudatot, és szabadon enged bennünket, hogy új keresésbe kezdjünk. Ezért mondjuk azt, hogy ez a keresés és ez a tanítás „azoknak szól, akik a kudarcot hordozzák a szívükben”.

A másik nehézség az értelem keresésével kapcsolatban az a hit, hogy a valóság a saját tudaton kívül van. Úgy tűnhet számunkra, hogy a tudat érzékel egy külső világot, ami „valós”. Azt hisszük, hogy létezik egy önmagában álló valóság, a tudaton kívül, és a korlátolt tudatunk nem képes felfogni azt teljességében. Mivel azt hisszük, hogy ott, kívül van az, ami valós, az elmén kívül keressük azt, ami valós és igaz. Úgy tűnik, hogy a dolog nagyon máshogyan van. A tudat nem felfogja a valóságot, hanem létrehozza azt, és a saját szándékának tükröződését érzékeli, azt a világot érzékeli, amit saját maga hoz létre. Tehát a valós olyan kategória, melyet nem lehet használni úgy, hogy nem vesszük figyelembe a tudatot. Nehéz felfogni a tudat-világ struktúrát, úgy tűnik számunkra, mintha két dolog lenne, egyrészt a tudat, másrészt a világ, de ez egy struktúra, elválaszthatatlan, és nem lehetséges csak az egyik létezése. Ha formáról és színről beszélünk, akkor megértjük, hogy nem lehetséges elképzelni formát szín nélkül, vagy egy színt forma nélkül; ugyanez a helyzet a tudattal, ami egy tudat-világ struktúra.

Úgy élünk, hogy teljesen összezavar bennünket a külvilág, és úgy tűnik számunkra, hogy a tudat minden kivetítése és alkotása önálló létezéssel bír, és azon kívül van. A szerelem például, úgy tűnik, hogy a szeretett személyből ered, és nem figyeljük meg azt, hogy ezt a szerelmet, amely felébredt bennem, kivetítjük a szeretett személyre. Isten egy, a saját tudaton kívüli lénynek tűnik; az Értelem olyasvalami, ami hiányzik belőlünk, és szintén kívülről kell érkeznie. Nem tudjuk megismerni a valóságot, mert azt hisszük, hogy a tudaton kívül van az, ami valós.

pdvsala

Az értelem e keresése során felébred bennünk egy belső tekintet, egy olyan tekintet, amely eltérő mélységgel rendelkezik, mint az, amit én-ként ismerek fel, egy olyan tekintet, amely megfigyeli az én-t, és bizonyos távolságra van az én-től. Ez egy nagyon érzékeny tekintet, olyan tekintet, amely fénysugarat bocsát az ellentmondásaimra és a csalódásaimra. Az értelem keresése felébreszt egy belső tekintetet, de ez, ahelyett, hogy azzal találkozna, amiről ábrándozom és amire vágyom, vagy hogy milyen nagyszerű vagyok, a határaimmal találkozik, a függőségemmel, az ellentmondásommal, a félelmemmel, röviden az én-emmel és annak vágyaival. Ha a belső tekintet képes arra, hogy elfogadja azt, amit lát, ha képes arra, hogy gyengédséggel megfigyelje azt, akkor a belső tekintet kapcsolatba lép egy belső nyugalommal, egy központtal, önmagával.

Az utolsó nehézség, amit szeretnék helyretenni ebben az írásban, az a harc, amit a semmi kísértete ellen kell folytatnunk. Elkezdjük leértékelni azokat a tapasztalatokat, melyek megerősítik számunkra, hogy létezik a hétköznapitól eltérő valóság, és azt kezdjük gondolni, hogy ezek nem lényegesek. Minek annyi erőfeszítés – duruzsolja a semmi –, ha az út végén nem találsz semmit. A kísértetek nem bántanak, de megrémisztenek, elbújunk a takaró alá, és soha nem tudjuk, hogy léteznek-e vagy sem. Ez történik a halál falával is: megrémiszt, és soha nem nézünk vele szembe. Ha titokban felemelem a tekintetem a takaró fölé, a kísértetek repkednek körülöttem, fenntartom a tekintetemet, és a tekintet belülre kerül, a nyugalom legyőzi a félelmemet vagy a hitemet.

Ez a három nehézség – a tudat azon illúziója, hogy azt hiszi, hogy rendelkezik az értelemmel, a tekintet zavarodottsága, mely azt hiszi, hogy a külvilágot érzékeli, valamint a hit a semmiben – a jelenlegi fejlettségi pillanatunk sajátossága. Ez a tudat jelenlegi állapota, és ezért az értelem keresése egy evolúciós ugrást is jelent. Úgy tűnik számomra, hogy ezt kíséreljük meg a Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjaiban, szerte a világon.

Következő rész

Részlet Dario Ergas “Az értelem tekintete” c. könyvének bemutatóján elhangzott előadásából

A Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjai, Attigliano, Olaszország, 2011. május 20.

Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás

Összhangba kerülni az egész univerzummal

Egy kőben, amely meghatározott közegben más kövekkel együtt hegyet formál, vagy amely a tengerben felmorzsolódva homokká alakul át, a fa ágában, az odújában rejtőző hódban, minden egyes emberi lényben él egy értelem. Ha megadatott nekünk egy olyan tudat és látókör, amely lehetővé teszi a fejlődést, megéri beteljesíteni ezt a szándékot, megéri megérteni, megéri szabadnak és ellentmondásoktól mentesnek érezni magunkat, megéri élő összhangba kerülni az egész univerzummal. Az értelem keresése tehát nem különleges pillanatokra korlátozódik csupán, hanem része a mindennapi életnek, akár egy folyamatos feladat, egy feladat, amely tele van apróbb feladatokkal, amelyeknek új értelmet tudsz adni, ahogy folyamatosan változik és szélesedik a látóköröd.

Silo, 1972

P1050906

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Rövid gyakorlat: a szellemi csend

Végezzünk el egy gyakorlatot, hogy lecsendesítsük az elménket, hogy eltűnjenek a zajok, a képek, amelyek nem hagyják megnyugodni az elmét és a szívet.

Próbálok meghallani valami messzit, amit nem sikerül meghallani, és azért, hogy mégis meghalljam csendet teremtek, és minden figyelmemet arra fordítom, hogy meghalljam ezt a “a távoli valamit”…

Ebből a csendből a lényem legmélyén kérdezem: Mi az, amire az életemnek valóban szüksége van? Létrehozom a szellemi csendet, próbálom meghallani a válaszokat, melyek feltűnnek, hallgatok erre a válaszra vagy válaszokra, melyek nem a saját Énem, értelmem szokásos formáit követik, hanem úgy tűnik, egy másik térből valók, egy sokkal mélyebb térből…

Elmélkedem néhány pillanatig azon, amire az életemnek valójában szüksége van…
Kapcsolatban a lényem legmélyével, a bensőmben kérem, hogy legyen elég erő, szellemi béke és öröm, hogy el tudjam érni azt, amire az életemnek valóban szüksége van.

Silo, Bombay 1980

comentarios-sobre-meditacion-el-silencio-el-g-L-XkjHdd

Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Túl, túl, messze túl…

Zarándokút a Punta de Vacasi Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjába

2015. február 3 – 13.

Nem volt kifejezett tervem arra nézve, hogy mit szeretnék kapni ettől a zarándokúttól, inkább csak azt szerettem volna, hogy hasson rám a Park, hogy “tegye meg a magáét rajtam”. Azt mondják, hogy itt mindenki azt kapja, amire szüksége van. Nem kell különösebb erőfesztítést tenni, éppen elég, hogy elzarándokoltunk erre az Isten háta mögötti helyre, az Andok legmagasabb csúcsának közelébe, a sivatagba, a hatalmas hegycsúcsok, a kristálytiszta kék ég vagy éppen az ezernyi csillag alá. Persze van néhány helyzet az életemben, amikben elakadva éreztem magam, és szerettem volna, hogy ezek valahogy felodódjanak, tudjam őket legalább egy más nézőpontból látni. Szerettem volna nyitott lenni, csendet teremteni magamban. Más tervem nem volt.

Silo első nyilvános beszédéből, a Szenvedés gyógyításából egy mondat végig velem volt. A Buenos Aires melletti La Reja Parkban és Punta de Vacasban is fel van vésve ez a beszéd egy acéltáblára. A mondat így hangzik: “Ez a szenvedés, mely kizárólag szellemi eredetű, a hit, az életöröm és a szeretet előtt hátrál meg.” Forgattam magamban ezeket a dolgokat: hit, életöröm, szeretet. És végül, azt hiszem, mindhárommal kapcsolatban szereztem tapasztalatokat.

P1050782

Az első meglepő élményem az volt, hogy azok az erős érzelmi hangulatok és feszültségek, amik jelen vannak az életemben nagyon elkezdtek felerősödni már Buenos Airesben. Semmi különleges vagy egyéni, a szokásos dolgok: önmagam leértékelése, bűntudat, ezeknek kivetítése a jövőbe (ez mindig így lesz). Mendozában már rohamokban tört rám a szorongás, minden ezerszeresen felerősítve. Úgy tűnik, először meg kellett küzdenem a sárkánnyal.

Később szerencsére abba tudtam hagyni az önmagam bántását és elmúltak ezek a negatív érzések is, amiben sokat segített a bronzöntés. Csináltam egy sárformát, egy szalamandrát, amibe a bronzot végül nem én öntöttem, hanem az olasz barátaink. És nagyon szép kis gyíkocska lett, és miután kivettem a formából, egyből nekiálltam lecsiszolni, nagyon lelkes voltam. És közben arra gondoltam, hogy ha létre tudok hozni kívül valamit, ami ilyen szép, fényes, kemény, tartós, akkor belül is meg tudom ezt tenni. Ez sok reményt adott. És az a magas hőfok, ami a bronz megolvasztásához kell, ami a kovácstűzben ilyenkor jelen van, szintén tovább működött bennem.

salamandra

Az egyik véleménycserén elhangzott egy mondat arról, hogy amikor a régi, több ezer évvel ezelőtti dolgokat kutatjuk, akkor emberi lények vagyunk és nem személyek. És másnap rájöttem, hogy pont ez történik a parkokban is, hogy itt az emberek emberi lények, itt nem az Én van előtérben, hanem az a részünk, ami a Méllyel, a transzcendessel van kapcsolatban. Sokat gondolkoztam azon, hogy ez mit jelent, próbáltam érezni magamban ezt a másik részt, közelebb kerülni hozzá, és ezen keresztül érzékelni a többi embert is. Nagy hálát éreztem, hogy léteznek ezek a helyek, a Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjai, ahol ez lehetséges, ahol ez jelen van. És többiek irányába is, akik létrehozták és működtetik ezeket a Parkokat, és azoknak is, akik a legjobb törekvéseiket követve szintén elzarándoltak erre a távoli helyre.

Sokat foglalkoztam azzal is, hogy mi a Rendeltetésem, a Célom az életben. Mi az, ami értelmet adhat az életemnek, akár még a halálon túl is. Kérdezgettem magam erről, kerestem azt a helyet, ami mélyen bennem van, ami megindítja az érzéseimet is. Korábban ezzel kapcsolatban is nehézségeim voltak, azt gondoltam, hogy nekem biztos nem fog sikerülni soha a Célommal kapcsolatba kerülni, de most lelkes voltam. Azt fogalmaztam meg magamnak, hogy a Céllal összhangban lévő élet örömteli értelemmel tölt meg. Hogy ez egy hatalmas lehetőség, hogy az ember úgy éljen, hogy értelme van az életnek, hogy legyen egy ilyen központ, ami mindent összerendez és irányban tart. Hát hogy másképp lenne érdemes élni?

P1050907

Többször előfordult, hogy mikor reggel felkeltem, volt bennem egy érzés, hogy van valami bajom, majd megszületett egy vágy, hogy ez megváltozzon, és még aznap megváltozott. Egyik reggel arra ébredtem, hogy annyira zárt vagyok, nem engedem, hogy hasson rám a táj, az emberek, be vagyok zárva magamba, a szívem lakat van. És akkor bementem a Csarnokba meditálni, és egyszer csak történt valami, megérintődtem, átjárt a szeretet, és utána megváltozott az érzésem minden és mindenki iránt. Egyik nap azt éreztem, hogy olyan két dimenziós vagyok, a belső világom olyan szürke és mélység nélküli, és elkezdtem vágyni arra, hogy három dimenziós legyek. És akkor történt valami, és új mélységeket éltem meg a másokkal való kapcsolódásban, kitágult belül a tér.

Életörömből is kaptunk leckéket, majdnem minden nap együtt vacsoráztunk a többiekkel, akik éppen ott voltak a parkban, és nagyokat röhögtünk és buliztunk. Egyik alkalommal az olaszok hangosan üvöltve olasz slágereket énekeltek egész este a konyhában. Máskor a telihold fényénél egy hosszú expozíciós időre állított fényképezőgéppel csináltunk vicces felvételeket egymásról. Nagyon felszabadítóak voltak ezek is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Volt néhány nagyon szép szertartás is, amik valahogy olyan szépen, erőltetés nélkül, de mégis tökéletesen alakultak. Anyukám halálának az évfordulója pont az ott tartózkodásomra esett, és szerettem volna egy Segítségnyújtás szertartást tartani neki, ami végül nagyon szépen sikerült. Mondtam pár szót anyukámról, a haláláról, a folyamatról, ahogy kísértük őt a Jóllét szertartásokkal. Nem nagyon készültem, hogy mit fogok mondani, de valahogy ez is olyan egyértelmű és sima volt. Aztán csináltunk egy Szertartást, utána magyarul és spanyolul a Segítségnyújtást. Nagyon különleges hangulat volt. Sokaknak mély tapasztalai voltak, örültem és hálás voltam, hogy rajtam és anyukámon keresztül ez lehetséges volt.

Úgy éreztem, hogy ott, a Parkban, amikor az ember meglátogat egy szimbólumot vagy részt vesz egy szertáson vagy beszélget valakivel, akkor ezekből majdnem mind lesz egy-egy kis élmény, ami a végén összeáll egy nagyobb képpé. És az fogalmazódott meg bennem, hogy a Punta de Vacasi Parkban lenni a személyes felszabadulás komoly lehetőségét hordozza magában.

Gentischer Zsuzsa

 További fényképek

Kategória: Uncategorized | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése