A szenvedés legyőzése 12 (nem) egyszerű lépésben

Ami a legfontosabb dolog az emberi életben, az az egység és az ellentmondás anyagaiból épül. Ez az a mély emlékezet, mely tovább viszi a létet minden látszólagos határon túlra, vagy amely ezen a mezsgyén megszünteti azt.

Az ellentmondás visszafelé fordítja az életet. Az élet növekvő folyásának e visszafordítását érzékeljük szenvedésnek. Emiatt a szenvedés az a jel, mely figyelmeztet annak szükségességére, hogy megváltoztassuk a szembeható erők irányát.

Minden ellentmondásos cselekedetnek, bármilyen oknál fogva követted is el, félreismerhetetlen belső erőszak és önbecsapás íze van. Nem az számít, milyen okból kifolyólag találtad magad ebben a helyzetben, sokkal lényegesebb az, hogyan alakítottad ki valóságodat, tájadat abban az adott pillanatban. Valami eltörött és megváltoztatta útirányod. Ez egy újabb törésre indított. Ilyen módon minden ellentmondásos cselekedet önmaga megismétléséhez vezethet éppúgy, ahogyan később minden egységet teremtő cselekedet is igyekszik újra megtörténni.

Fotó: Rafael Edwards

Hogy milyen íze van az egységes cselekedetnek? Ahhoz, hogy felismerd, a mély békére fogsz támaszkodni, amely gyengéd öröm kíséretében az önmagaddal való megegyezéshez vezet. E cselekedetnek a legteljesebb igazság a jellemzője, mert benne szoros barátságban egyesül a gondolat, az érzés és a világban végrehajtott cselekedet. Félreismerhetetlen az érvényes cselekedet, melyet ezerszer ismételnél, ha megannyi életet élnél is!

Íme, itt vannak az úgynevezett „Alapelvek”, melyek segíthetnek a belső egység keresésében:

1. A dolgok fejlődése ellen fordulni annyi, mint önmagunk ellen fordulni.

2. Amikor valamit egy cél felé erőltetsz, ellenkező eredményt érsz el.

3. Ne szállj szembe egy nagy erővel; vonulj vissza, amíg meg nem gyengül, és akkor haladj elszántan előre.

4. A dolgok akkor működnek jól, amikor együtt és nem egymástól elszigetelten haladnak.

5. Ha neked egyaránt megfelel a nappal és az éjszaka, a nyár és a tél, felülkerekedtél az ellentmondásokon.

6. Ha hajszolod az élvezeteket, a szenvedéshez láncolod magad. De amíg nem okozol kárt az egészségednek, élvezz gátlások nélkül, amikor arra alkalom nyílik.

7. Ha hajszolsz egy célt, leláncolod magad. Ha mindent úgy viszel véghez, mintha önmagában cél lenne, akkor felszabadítod magad.

8. Akkor szünteted meg konfliktusaidat, amikor legmélyebb gyökerükben érted meg őket, és nem amikor meg akarod őket oldani.

9. Amikor másoknak ártasz, leláncolod magad, de ha nem ártasz senkinek sem, szabadon tehetsz, amit akarsz.

10. Amikor úgy bánsz másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, felszabadítod magad.

11. Nem számít, melyik oldalra állítottak az események. Ami számít, az az, hogy megértsd: te nem választottad egyik oldalt sem.

12. Az ellentmondást valamint az egységet hordozó cselekedetek felhalmozódnak benned. Ha belső egységed cselekedeteit ismétled, akkor semmi sem állíthat meg téged.

(Részletek Silo Emberivé tenni a Földet c. könyvéből)

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s