Megbocsátani vagy kibékülni valakivel, akire nem haragszunk, nem lehet. Ez nyilvánvaló. De ha a neheztelésedben nem vagy őszinte, akkor a megbékélésben sem leszel az.
A megbékélés nem mechanikus cselekvés. Nem olyan tett, amit végrehajthatunk, mert Isten vagy valaki azt mondja, hogy ez jó. A megbékélés egy szándékos, választható cselekvés. Akkor valósul meg, ha megvan a belső szabadságunk, hogy megtegyük vagy ne tegyük meg.
Nem békélek meg, ha az motivál, hogy a másik ne haragudjon meg rám, sem pedig a magánytól vagy büntetéstől való félelmemből. Akkor békélek meg, ha valóban felismerem a neheztelésem; az is meglehet, hogy azután az lesz a belső választásom, hogy nem bocsátok meg.
Valaki azt mondta, hogy nem lehetünk igazán “jók” addig, amíg nem ismertük fel, mennyire mélységesen gonoszak is lehetünk. Úgy gondolom, ennek az embernek igaza volt.
Ezért ösztönözlek arra, hogy részletesen tekintsd végig mindazt, amiről azt hiszed, hogy túl vagy rajta. Ez nem olyan egyszerű. Ha nem léptél túl rajta, mindig vissza fog térni. Ahogy egy megemészthetetlen étel is visszajön, mert a test ki akarja vetni magából.
Gyakran megfigyeltem az emberekben egy nagy félelmet a nehezteléstől. Vagy inkább hogy felfedezzék magukban a neheztelést. Félelem attól, hogy nem tudnak kilépni ebből az állapotból. Félünk attól, hogy erőszakossá válunk, és fizikai fájdalmat okozhatunk másoknak. Félünk, hogy megbolondulunk. Következésképpen inkább úgy teszünk, mintha neheztelnénk, aztán mintha megbékélnénk, mintha túlléptünk volna ezen az állapoton. De “úgy tenni mintha” nem ugyanaz, mint “valóban megtenni”.
Akkor hát egyezzünk meg abban, hogy nem békélhetsz meg, ha nem ismered fel valóban a neheztelésed. A neheztelés felismerése nem abból áll, hogy azt hiszed, hogy te vagy a vétkes azért a bajért, amelyet neked okoztak. Ez a mondat zagyvaságnak tűnhet, de megfigyelheted, hogyan bukkan fel számodra ily módon a sok “mintha”.
Emlékezz rá, hogy ne rejtőzz el a bűntudat érzése mögé. Mindezek újabb lehetőségek a neheztelésed elrejtésére. Erre nem vezet út.

Ha hiszel Istenben, ő sem bocsáthat meg neked valamit, amit nem ismersz fel te magad. Tévedés, hogy eljuthatunk Istenhez a bűnösségen keresztül. A bűntudat elrejti Isten elől a valódi érzéseid. Ezért nem vigasztal meg téged Isten. Rosszul magyarázták el neked a dolgokat, barátom. Ne bújj el a bűntudatod mögé. Nézz magadra. Fedezd fel az érzéseid. Ha elértél erre a pontra, megkérdezheted magadtól, hogy az erőfeszítés valóban megéri-e a fáradságot. Ami valójában számít, az az erőfeszítés, hogy elérd a belső igazságot, hogy önmagadat lásd.
Tegyük fel, hogy elszántad magad, és felismerted a neheztelésed. Láttad a lelkedben az éjszakát, újra érezted, amiről sosem hitted volna, hogy érezheted. Kívántad azt, amit sosem mertél kívánni. Megvallhatatlan vallomásokat hallottál.
Igen, most pedig azt érzed, hogy becsaptak, hogy mindenki becsapott.
Kezded elismerni a kudarcod. Rádöbbensz, hogy neheztelésednek volt még egy hivatása: hogy elrejtse a kudarcod.
Ezek az emberek becsaptak valamiben, amit akartál. Feltételezted, hogy ezek a helyzetek vagy ezek a személyek magukban rejtették azt, amit kívántál. De amit kívántál, nem volt ott. Azt hitted, hogy ott van, de nem. Most őket teszed felelőssé, amiért nem adták meg neked, amit vártál tőlük. De gondolod meg: amit akartál, azt te akartad. Feltételezted, hogy meg fogod szerezni valahogyan, és nem így lett.
Kudarcot vallottál.
Amit meg akartál szerezni, azt nem szerezted meg.
Le tudod élni életed hátralevő részét ezzel a tudattal?
Olyan súlyos ez? Meg tudod bocsátani magadnak, hogy nem szerezted meg azt, amit kívántál?
A többiek nem adták meg neked, amit kerestél, főleg mert azt képzelted, hogy ők rendelkeznek vele. Tévedtél. És ugyanúgy vannak dolgok, amiket meg kell köszönnöd nekik. Nyilván nem azt, amit olyan fontosnak tartottál a boldogságod érdekében. Ez kudarcot vallott. És ez a te kudarcod. Keresésed közben tévedtél. De mennyi más apró dolgot megtanultál velük együtt! Talán meg tudod bocsátani magadnak a kudarcod. Talán szeretni tudod magad anélkül is, hogy megszerezted volna azt, amit olyan fontosnak tartottál. Talán meg fogod érteni, hogy a többiek nem adhatták meg neked azt, amit elvártál.
Vidéken úgy mondják, hogy ne várd a diófától, hogy körtét teremjen. A diófán dió terem. Ha körtét kívánsz, és aztán megharagszol a diófára, mert nem ad neked körtét, mit mondanál magadról? Egyébként szerinted nem ízletes gyümölcs a dió, még ha nem is oltja a szomjadat?
Saint Exupéry Kis Hercegében van egy király, aki reggel megparancsolja a napnak, hogy keljen fel, este pedig, hogy nyugodjon le. A Kis Herceg ezt butaságnak tartja. A király pedig ezt válaszolja: “Ha megparancsolnám a napnak, hogy este keljen fel, és ő nem hallgatna rám, ki lenne ezért szerinted a hibás?”
Úgy véled, hogy ezeknek az embereknek és helyzeteknek meg kellett volna adniuk neked “azt”, amit olyan fontosnak tartasz. Neked volt erre szükséged. Kudarcot vallottál. Megbékélni nem csak azt jelenti, hogy megbocsátasz másoknak. A megbékélés azt is jelenti, hogy elfogadod a saját kudarcod. Hogy elismered, hogy olyasmit kérsz, amit nem tudnak megadni neked. Hogy megérted, hogy még ha nem is kaptad meg azt, ami olyan fontosnak tűnt számodra, a kapcsolatoktól kaptál más dolgokat, amelyek érdekesek és hasznosak voltak más szempontból.
Milyen hatalmas is az önmagunkkal folytatott küzdelem, amikor nem akarjuk elismerni a kudarcot!
Ez ennyire súlyos?
Egyébként nem ez az igazság?
De igen. Az a dolog, amiről azt hitted, hogy megadhatja neked a boldogságot, vagy az, ami annyira fontos az életedben, nem itt található. Nem volt itt, és holnap sem lesz itt. Tudsz ezzel a tudattal élni? Vagy jobb nem venni róla tudomást, jobb elfordítani a tekintetedet a kudarcodról, és azt gondolni, hogy ők voltak azok, akik nem akarták megadni neked azt, amit akartál? Megvolt, megvolt nekik ez a lehetőségük, de megtagadták tőled.
Azt hitted, hogy megvolt ez a lehetőségük. Hittél ebben. Nos hát, nem így történt. Nem tehették meg, és igazság szerint sosem volt meg rá a lehetőségük, egyszerűen tévedtél. Most pedig kiszabadulhatsz a csapdádból, az illúziódból, vagy benne is maradhatsz. Ha ki akarsz szabadulni belőle, meg kell békélned, ami azt jelenti, hogy meg kell magadnak bocsátanod a kudarcaidat, és a többi embernek is meg kell bocsátanod azért, amit nem tettek meg és amit nem állt módjukban megtenni.
Azt mondom neked, hogy amikor megbékélsz, egy mélyebb belső igazsággal új kutatásba kezdhetsz. Ne félj attól, hogy kudarcod elismerésével elveszted az értelmet. Ott, ahol vagy, nincs vesztenivaló értelem. Csak nyerni tudsz. Persze, elvesztesz egy illúziót. Elveszíted azt, amiről azt hitted, hogy boldoggá fog tenni. De hamis hitről volt szó, a tudatod illúziójáról, amelyet csak a neheztelés tartott fenn. Te azonban szenvedsz. Megéri hát kipróbálni, amit javasolok.
Talán érdeklődni kezdesz olyan dolgok iránt, amelyeket eddig nem tartottál sokra. Ismertem valakit, aki kudarcot vallott a barátsággal, és magányában felfedezte, hogy a barátság olyasvalami, amit az ember ad, és nem amit kap. A barátság kölcsönösségében vallott kudarcot. Íme egy csodálatos ember, aki barátja tudott lenni valakinek, még ha ez nem is volt kölcsönös.
Ismertem másvalakit is, aki azért küzdött, hogy uralkodó, szabad és független legyen. Semmi sem állhatott az útjába. Ebben hitt, amíg kudarcot nem vallott. Valójában befolyásolható volt, és másoktól függött. Akkor olyan embert választott, aki befolyásolta és alárendeltté tette. Micsoda bölcs és bizarr barátok!
És semmi sem úgy van, ahogy tanították neked.
Nem leszel független, amíg fel nem ismered a függőséged.
Nem leszel erős, amíg fel nem ismered a gyengeséged.
Nem leszel jó, amíg meg nem ismered a gonoszságod.
Nem fogsz megbékélni, amíg fel nem ismered a kudarcod.
Nem fogsz tudni kapni, amíg nem vagy képes adni.
Azaz minden pontosan fordítva van, mint ahogy gondolod.
(Részlet Dario Ergas: Az értelmüresség értelme c. könyvéből)