A halál és az Értelem tapasztalata

Felfedeztem – és nem tanítással, hanem tapasztalattal és elmélkedéssel –, hogy nincs értelem az életben, ha minden a halállal ér véget. (Silo Üzenete, III. Az értelemüresség)

Sose halunk meg?

Az emberi tudat egyik nagy kérdése a halál problémája. Meghalunk, minden véget ér, minden eltűnik, semmi nincs. Ez a probléma azonban nem így jelentkezik. Senki nem így gondol a halálra. Mindannyian tudjuk, hogy meg fogunk halni. Ez igaz, tudjuk, de nem úgy viselkedünk, mintha tudnánk, éppen ellenkezőleg, úgy teszünk, mintha ez csak másokkal fordulhatna elő. Ha tényleg belegondolnánk, hogy a halál minket is el fog érni, remegni kezdene a lábunk, és talán össze is esnénk.

Az a helyzet, hogy elfordítjuk a tekintetünket a halálról. Elsősorban a tudat haláláról, ami azt jelenti, hogy meghal az érzékelés, meghal az emlékezet, meghal az, amit “én”-ként ismerünk. A halál kérdése ugyanis szembeállít minket egy alapvető ellentmondással, amitől szenvedünk, és amelyre úgy válaszolunk, hogy nem veszünk róla tudomást. Ez azt jelenti, hogy a fájdalom miatt, amelyet ez az ellentmondás okoz, inkább az értelemürességbe süllyedést választottuk. Elaltatjuk ezt a fájdalmat, és úgy élünk, mintha a halálunk soha nem következne be.

A halál és az Értelem tapasztalata

Hogyan tudnánk akkor szembenézni a halállal és nem elmenekülni előle? Hogyan lehetséges, hogy a halál gondolata ne okozzon szenvedést számunkra, hanem éppen ellenkezőleg, az inspriáció forrásává válhassson?

Ehhez egy sprituális tapasztalaton keresztül vezet az út. Egy olyan tapasztalaton keresztül, ami a belső világ mélységében élhető át. A belső világunk szent tereiben, egy Halál és az élet értelmesolyan határon, ami semmivel sem határos, egy csenddel megtöltött ürességben, egy olyan felfüggesztésben, ahol minden áramlás megszűnik, elönti a tudatot egy olyan értelem, amely a tudat mélységéből származik, és a tudat az impulzusok e hiányát olyan megjelenítésekké alakítja, melyek Értelemmel teliek.

Valami történik az Értelem megtapasztalásakor, amikor mintha valami, valami más, egy megfigyelő vagy egy szemtanú ott lenne, velünk együtt, nem én vagyok, a jelenléte mélyen megérint és arra késztet, hogy egyre inkább kételkedjek a halálban. Ez a tapasztalat alapjaiban változtatja meg a másokhoz való viszonyunkat, és arra ösztönöz minket, hogy segítsünk másoknak is legyőzni a szenvedést az életükben. Ez a tapasztalat megmutatja, hogy erőszak ember és ember között mennyire értelmetlen, az erőszakmentesség nem csak egy idea lesz, hanem egy belső szükséglet.

Egy új spirituális horizont

Azt gyanítjuk, hogy a kor saját körülményeinek megfelelően az emberi tudat úgy alakítja magát, hogy el tudja tölteni egy új értelem, melyet önmaga mélyén őriz, és hogy ma egy nagyon nagy változás készülődik a világban. A kultúrák találkozása, a hitek meggyengülése, új felfedezések, mint a mesterséges élet és a földönkívüli élet, az egyházakban, az államban és a bankoknál tapasztalható válság, az általános értelemüres hangulat megmutat egy haldokló világot, de ugyanakkor az emberi lényt is, aki megszabadul gazdáitól, hogy visszaszerezze szabadságát.

Ha ez így van, ha létezik egy ajtó, amely nyitva áll a Mélyhez, ha felgyorsul a rendszer szétesése, mint ahogy azt előrevetíthetjük, ha nagy csoportok fordítják szükségszerűségből a tekintetüket a belső világ felé, akkor egy olyan tudati változás előtt állhatunk, amely valóban előrevetíti az első világméretű civilizációt.

Felhasznált írások:
Dario Ergas: A jövőbeli Egyetemes Civilizáció alapjai: Spiritualitás c. előadás
Dario Ergas: Az értelemüresség értelme c. könyv

Kategória: Uncategorized
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s