Aki keres, az nem biztos, hogy talál

Silo: A tárgy kereséséről

Azt hiszem, az a nagy problémánk, hogy mindannyian tárgyakat keresünk, egyesek pedig nem keresnek tárgyakat, de azt keresik, hogy belül kiteljesedjenek. Ez a keresés ellentmondásokat is hordoz magában; vannak, akik nem érzik magukat teljesnek belül, így erőfeszítést tesznek azért, hogy egyesüljenek belül, hogy teljesek legyenek önmagukban.

Ha valaki tárgyakat keres kívül, vagy azt keresi, hogy teljes legyen belül, mindkét esetben ellentmondást él át. Általában a spirituális dolgok vagy a misztikus tudat keresői vagy Istent keresik, vagy azt keresik, hogy teljesek legyenek, megvilágosodjanak. Buddha felvetette ugyanezt a problémát, és úgy magyarázta, hogy a megvilágosodás eléréséhez nem kell keresni a megvilágosodást; de akkor hogyan tudunk elérni valamit, ha nem keressük?

Arról van szó, hogy nem azt keressük, hogy hogyan érjünk el egy dolgot, nem birtokolni vágyó értelemben vetjük ezt fel, nem azt mondjuk, hogy be kell vennünk valamit, hogy magunkévá tegyük azt, hogy tárgyakat kell szereznünk, hogy birtokoljuk azokat; mi mást mondunk: meg kell szüntetni az ellentmondást, meg kell szüntetni a szenvedést. A mi Munkánkat úgy határozzuk meg, hogy az az üres kézről, és nem a teli kézről szól.

Tudjátok, hogy hogyan fognak el bizonyos majmokat: rizst tesznek egy fa törzsébe, melyen van egy kis nyílás, így a majom beteszi a kezét a lukba, megfogja a rizst, és ezért nem tudja kihúzni a kezét; látja, hogy el fogják kapni, de nem akarja elengedni azt, ami a kezében van. A majom nagy ellentmondást él át.

A belső keresések elengedéséről beszélünk. Nem engedjük át magunkat a fájdalomnak, minket az foglalkoztat, hogy hogyan lehet kijutni az ellentmondásból, tehát ez a törekvés nem a dolgok megszerzéséről szól, hanem arról, hogy szellemileg elengedjük a dolgokat.  Lehet, hogy vannak dolgaid a mindennapi életedben, de nem azt keresed, hogy megtöltsd magad a dolgokkal. Nagyon érdekelhetnek téged a tudat felsőbb szintű jelenségei, de ha a tudat e jelenségeit keresed, akkor sok belső fájdalmat teremtesz magadban. Úgy tűnik, hogy a dolgokat az üresség megteremtésével és nem a megtöltésével lehet elérni.

Nagyobb figyelemszintet érsz el, amikor megpróbálsz ürességet teremteni az elmédben, és nem akkor, amikor egy tárgyról elmélkedsz, így történik ez sok jelenséggel kapcsolatban. Általában az ellenkezőjét szoktuk meg és így neveltek minket, a kapáshoz szoktunk hozzá, nemcsak tárgyakat, hanem személyeket is. Szeretnénk megkapni az emberek érzéseit, szeretnénk, ha kedvelnének, szeretnénk, ha elismernének, szeretnénk, ha szeretnének. Az a mód, ahogyan szeretünk, szintén a birtoklásról szól. Erőszakosan szeretünk, nem merül fel bennünk, hogy hogyan tudnánk úgy szeretni, hogy nincs benne bizonyos erőszak, de mindennek megvan a módja.

Jó az, hogy megismerünk dolgokat, hogy információkat szerzünk dolgokról, sok mindenről gyűjthetünk információkat, de nem erőltethetjük másokra azt, hogy a mi információnk megoldja a problémákat. Általában az intellektuális képzettségű emberek azt hiszik, hogy az adatok felhalmozása megoldja a belső problémáikat, valójában a mindennapi élet sok problémáját megoldja ez, a felhalmozott társadalmi tapasztalatnak köszönhetően. Azoknak az embereknek köszönhetően, akik adatokkal, technikákkal dolgoztak, az emberiség egyre több problémát oldott meg. Nem beszélhetnénk most itt, ha sok generáció nem tett volna erőfeszítést annak érdekében, hogy kidolgozzon egy nyelvet, és végül hogy kidolgozza a ruhákat, melyeket viselünk.

Semmi esetre sem becsüljük le a közvetlen problémák megoldására irányuló emberi erőfeszítést. Egyszerűen azt mondjuk, hogy a Belső munka lehet, hogy nem hasonlatos ahhoz a munkához, melyet a természetben végzünk; abban az értelemben, hogy hozzászoktunk a természettel, a természeti törvényekkel szembeni harchoz, ami jól is van, így halad előre az emberiség.

De lehetséges, hogy ez a forma nem alkalmas a Belső munkához; tehát nagyon jól különbséget teszünk a természetben, a mindennapi életben végzett munkák, valamint azon szellemi elhelyezkedés között, mely a saját ellentmondásainkra irányul. Ha a természet harcot és mindezen változtatási jelenségeket erőlteti ránk, akkor talán mindennek az ellensúlyozását belső nyugalomban kellene keresni.

Nagyon szeretünk általánosítani és azt hinni, hogy ugyanazok a törvények vonatkoznak minden egyetemes jelenségre, de különböző alkalmazási szintjeik vannak: a belső szinten úgy tűnik, hogy nem helyénvaló a birtoklás érzése, a természettel szemben folytatott harcban viszont elengedhetetlen a birtoklás.

Logikus, hogy a birtoklás érzése lehet inkább társadalmi mint egyéni jellegű; ahogy haladnak előre a társadalmak, az érzés egyre inkább társadalmi és nem egyéni lesz, de a Belső munka terén nem látjuk ezt a haladást, nem látjuk ezt a fejlődést. Az egyéni tudatunkkal, az egyéni énünkkel szűrünk meg minden adatot, ami a világ felől érkezik, vagy értelmezzük azokat e szűrő szerint, és a dolgok nagyon eltérőek lehetnek attól, amit kiszűr az énünk.

Egyesek még messzebb mentek, és azt hiszik, hogy az énüknek halhatatlannak kell lennie. Képzeljétek el, hogy milyen unalmas lehet több millió évet ugyanezzel az énnel élni, ezzel az egyéni énnel, főleg akkor, ha ez az én ellentmondásos és szenved.

Amikor egy véletlen folytán nagyon nagy és hirtelen örömet éreztetek, vagy egy nagyon nagy megértést éltetek át, ezeknél a hirtelen jelenségeknél, melyeket nagy érzelmek vagy nagy megértés kísért megfigyelhetitek, hogy nem gondoltatok az énetekre; ez azt a benyomást kelti, hogy más dolog történt, mintha az én eltűnt volna. Nem mondtátok magatoknak azt ebben a pillanatban: mi történik velem! Inkább szemlélődtetek és átéltétek ezt az élményt, és amikor elkezdtetek gondolkozni azon, hogy mi is történik, akkor eltűnt a jelenség.

Nem lehet tudni, hogy a jelenség azért tűnik el, mert megjelenik az én vagy pedig fordítva történik, de az bizonyos, hogy ezek a jelenségek összeegyeztethetetlenek a pszichológiai énnel. Bizonyára elmondhatjátok, hogy volt ilyen élményetek, és tudjátok, hogy ez nem ugyanaz az élmény, mint amilyet a pszichológiai énnel éltek át. Ez a tapasztalat nem a birtoklásról szól, ez a tapasztalat nagyon tág, egyetemes, ezt a tapasztalatot nem is magatoknak tulajdonítjátok, és azzal az érzéssel jár, amikor valóban éreztétek, hogy ezt a tapasztalatot az egész emberiségnek át kell adni.

Tehát az emberi tudat számára figyelemre méltó jelenségről beszélünk, ahol nem jelenik meg a birtokolni vágyó én, ahol nem jelenik meg a keresés és történik valami; és amikor létre akarjuk hozni, akkor nem működik, akkor sem érjük el, amikor keressük.

Ha jól akarjuk érezni magunkat, akkor valószínű, hogy nem érjük el. Azonban ha megpróbáljuk belül eloszlatni ezt az érzelmi feszültséget, ami abból adódik, hogy együtt vagyunk, különböző emberek, ellazítani, elengedni, valójában nem próbálunk megszerezni dolgokat, valójában nem arra gondolunk, hogy jól érezzük magunkat, egyszerűen arra gondolunk, hogy elengedjük az érzelmi feszültségeket, és dolgozhatunk az „üres kézzel”; nem azt keressük, hogy jól érezzük magunkat, azt keressük, hogy ellazítsuk ezt a feszültséget, tehát az, hogy jól érezzük magunkat, csak ráadás. Ez a Munka értelme, és nem lemondásról vagy áldozatról van szó, sem pedig önpusztításról. Értitek nagyjából az ötletet?

Nincs nagyon más, csak annyi, hogy nagyon jó volt veletek lenni.

Kivonat egy beszélgetésből, London, 1975. május 15.

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s