Csak ez a kis szó “jövő” – az értelemüresség állapota

Mindannyian átéltünk már súlyos szenvedéssel, nagy ellentmondással és belső erőszakkal teli helyzeteket. Mindebből semminek sincs köze az értelemüresség állapotához.

Ebben az állapotban nem érzünk sem nagy szenvedést, sem erős belső ellentmondást; van egyfajta nyugalom, amelyben minden “mindegy”. Minden cselekvésem a világ felé tehetetlenségből ered: reggel felkelek, mert csöng az óra, elmegyek dolgozni, mert ez az, amit mindig is csináltam, ha valaki meghív moziba, elmegyek. Szinte semmi nem tud kimozdítani ebből az érzelmi semlegességből, és ha valaminek sikerül is megindítania, ez csak egy rövid pillanatig tart. Azt csinálom, amit mindig is csináltam, hagyom, hogy vigyenek magukkal az események. Nem szenvedek, de motivációm sincs. Így van minden, és semmi nem számít. Nem szükséges szakítani a tehetetlenséggel, hiszen minden mindegy. Ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, azt mondom jól. Nem úgy nézek ki, mint akinek nagy gondjai vannak. De érdekes dolgok sem történnek velem.

Amikor elképzelem, hogy a holnap ugyanolyan lesz, mint a ma, és hogy a következő év ugyanolyan, mint az előző, és hogy tíz év múlva minden olyan lesz, mint most, akkor valami pánikszerűség kezd úrrá lenni rajtam. Erről azonban gyorsan megfeledkezhetek, hiszen már itt az alvás ideje, és holnap dolgoznom kell.

Ez fantasztikus. Azt mondhatnánk, hogy elmúlt a szenvedés, hiszen semmi különös jele nem mutatkozik. Kivéve ezt az unalmat a jövővel kapcsolatban; veszélyes szó ez a tudat ezen állapota számára.

Nem érdekes a világ, mivel semmi sem képes arra, hogy kimozdítson ebből az állapotból. Kevés az energiám és szendergek, de elég aktív vagyok ahhoz, hogy fenntartsam ezt a tehetetlenséget.

Egyszer olvastam egy könyvet valakiről, aki így élt, és aki bizonyos időnként azt tapasztalta, hogy a külső dolgok az ő számára önálló létezéssel bírtak. Rajta kívül léteztek, és ez az undor, egyfajta hányinger érzését keltette benne, mintha ki akart volna vetni valamit magából.

Ennek az állapotnak az a sajátossága, hogy nincs motivációnk, és arra sincs motivációnk, hogy kijussunk belőle. Miért kellene kijutnom belőle, ha minden mindegy? Másrészt, kijutni, de merre tovább? És mit csináljak?

Még jól is érzem magam, mindig van valami, ami eltompítja a tudatomat, hogy “szórakoztassa”. Nézhetem a tévét, a focit, szeretkezhetek vagy játszhatom a számítógépen. Dolgozhatok, nagyon koncentrálhatok dolgokra, de semminek nincs értelme, semmi sem érdekes vagy motiváló számomra. Azért csinálom a dolgokat, mert indokom sincs arra, hogy ne csináljam. Csak ez a kis szó “jövő” izgat egy kicsit és kelti azt az érzést, hogy valami nincs rendben.

De hogyan jutottam ide? Az élet nem volt mindig ilyen!

(Részlet Dario Ergas Az értelemüresség értelme c. könyvéből)

Kategória: Uncategorized
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s